Zúgó hűtőszekrény
Zúgó hűtőszekrény
Bizonyára sokunknak ismerős az a csengő, vagy berregő, zúgó hang, amelyet jó öreg hűtőszekrényünk hallat, és gyakorta az étkezőt, sőt az éjszakai csendben még a hálószobát is besugározza. Hiába mozgatjuk, lökdössük meg a gépet, a csilingelés előbb-utóbb újra jelentkezik.
zajforrás
Maga a zajforrás természetesen a motor. A forgó alkatrész kiegyensúlyozása már nem tökéletes (lehet, hogy sohasem volt az), enyhén rezgésbe hozza az egész szekrényházat, erre pedig "rárezonál" minden, ami csak kicsit is mozogni képes . Kezdjük tehát a zajelhárítást azzal, hogy a hűtőszekrényt kihúzzuk a helyéről, és alaposan szemügyre vesszük. Ne lepődjünk meg túlságosan, ha a hőleadó rácsokba gabalyodva evőeszközöket, kisollót, gyerekjátékot és még ki tudja, mi mindent találunk. Ezek kiváló zajforrások, és eltávolításuk már önmagában is a siker reményével kecsegtet.
class="ann">hűtőgép rezeg
Térjünk azonban vissza a kompresszor motorjára, és a hűtőgép áramtalanítása után ütögetéssel, megmozgatással győződjünk meg arról, hogy a rögzítése megfelelő e. A kompresszor gumibakokon áll, mozognia tehát szabad, de hangot adva rázkódnia, rezegnie nem. Ellenőrizzük a gumibakok épségét és a csavarok meghúzását, az elöregedett gumibakokat cseréljük ki (legalább vastag gumialátétre), hogy a kompresszor lábai a tartószerkezettel közvetlenül ne érintkezhessenek.
kompresszor rezgéskeltése
A következő nagy hangforrás a hőleadó rács, illetve az ahhoz kapcsolódó csővezeték rendszer. Éppen a kompresszor rezgéskeltése miatt eredetileg ezt a rácsszerkezetet is igyekeznek távol tartani a szekrény fém házától, és rugalmasan felfüggeszteni, pl. gumiszalagokkal kikötözni. Ezek a rugalmas rögzítőelemek idővel elrévülnek, leszakadnak, és a rács nekitámaszkodik a hűtőszekrénynek. Ettől kezdve minden rezonál, ami a szekrényben van, és ami a környékén található. Állítsuk tehát helyre az eredeti állapotot, a rugalmas felfüggesztést, és a rácsot kötözzük vissza - lehetőleg a meleget is elviselő - gumiszalagokkal. Ha a csőrendszer valahol gyanúsan közel fut a szekrény falához, vagy másik csőhöz, akkor melegálló szivacspárnával válasszuk szét egymástól a rezgő alkatrészeket.
hűtő zaj
A közvetlen zajforrásokat most már nagyjából megszüntettük, de a hűtőt a helyére tolva, még mindig keletkezhetnek gyanús hangok. Ennek egyik forrása lehet az is, hogy a szekrény nem áll függőlegesen. Ezt egy vízszintezővel hamar ellenőrizhetjük, és az állítható lábakkal, vagy gumi alátétekkel kijavíthatjuk az esetleges hibát. Ugyancsak kellemetlen zajforrás lehet egy túl közel álló másik szekrény, hűtőszekrény. Ha ezt tapasztaljuk, akkor vagy a két bútordarabot kell néhány milliméterre eltávolítani egymástól, vagy öntapadós tömítőszalaggal rugalmasan kell ütköztetni a két szekrényt.
hűtő gép
Végezetül már csak arra figyeljünk, hogy mit teszünk a hűtőszekrénybe, vagy mit állítunk a tetejére. Praktikus, ha üvegek nem kerülnek közvetlenül egymás mellé, vagy ha igen, akkor egy vékony szivacslappal válasszuk szét őket. A hűtő tetején sem érdemes kirakodó vásárt csinálni porcelánokból, dísztárgyakból, dobozokból, mert ezek előbb-utóbb önálló életet kezdenek élni, és hallatják hangjukat.






