Páramentes és pormentes lámpák
Páramentes és pormentes lámpák

A címben említett lámpák nem szokványos világítótestek, alkalmazásuk főként olyan helyeken indokolt, ahol a jó fényviszonyok biztosítását esetenként szélsőséges körülmények között kell biztosítani. Alkalmazási helyük tehát elég változatos. Fontos feladatuk van a műhelycsarnokokban és a kis műhelyekben éppen úgy, mint igényes magánterületek biztonsági külső világításánál, vagy fedett házi medencék, télikertek, nyitott előterek, garázsok világításában. Lényeges azonban, hogy milyen közegben kell funkciójukat tartósan ellátni.
Az ilyen lámpatestek nem csak küllemükben, hanem kivitelükben és anyagukban is eltérnek a szokásos beltéri lámpatestektől. Ezen lámpák többnyire szélsőséges közegbe vannak telepítve, általában olyan anyagokból készülnek, amelyek az agresszív hatásoknak hosszú ideig ellenállnak. A lámpatest háza az általánosan használt polisztirol helyett polikarbonát, vagy üvegszál erősítésű poliészterből készül, a búrák anyaga pedig ugyancsak polikarbonát, vagy akril, amelyek nem sárgulnak, ütésállók és az UV sugaraknak is ellenállnak.
Az ilyen por- és páramentes lámpatestekre jellemző, hogy úgynevezett. IP (Ingres Protection), azaz behatolás elleni védettséggel minősíttettek. Ezt szabvány írja elő, amelynek fokozatait gyakorlati tesztek alapján határoztak meg. E fontos IP minősítés két számjegyből áll; az első a szilárd anyagokkal, a második a folyadékokkal szembeni védelmükre vonatkozik, és minden esetben szerepelnie kell a kültérben, vagy agresszívabb légtérben felszerelendő lámpatesteken.
Ha egy por- és páramentes lámpatest pl. IP 56 minősítésű, akkor ez azt jelenti, hogy az első számjegy - 5 - alapján por ellen jól védett. A második szám - 6 - minősítése alapján pedig erős vízsugár és vízbe merítés ellen is védett, ám nem károsító hatású szivárgás azért még megengedett. A lámpatest IP minősítése tehát lényeges, és minél magasabbak ennek számai, annál nagyobb védettségű az adott lámpatest. Beszerzéskor tehát ezt mindenképpen szem előtt kell tartani a szerint, hogy milyen körülményeknek lesz kitéve maga a lámpatest.
A minősítéssel nem rendelkező külső lámpatesteknél gyakori hiba, hogy a burát rögzítő sztirol békazárak hamar eltörnek, a búra pedig leeshet. Ha a szerelőlapot meg a hőre kényesen reagáló lámpatest házban kialakított felfogási kalodák helyettesítik, ezek idővel az előtéteket és a többi felmelegedő szerelvény rögzítését sem láthatják el megfelelően, kieshetnek a helyükről. A sztirolból készült lámpaburák pedig a hamar károsodhatnak a fénycső által kibocsátott UV sugárzás hatására. Ezeket a fogyatékosságokat a hőálló műanyag lámpatest házával együtt kialakított szerelvényrögzítő idomok, vagy a különállóan felerősíthető fém szerelőlapok megakadályozzák, az UV álló anyagból készült búrák pedig időtállóak.
Ha kültérre, vagy szélsőséges légkörű helyiségbe energiatakarékos és biztonságos lámpatesteket kell szerelni, akkor a jó megvilágítás és a hosszú élettartam érdekében a fentieket fokozottan ajánlatos figyelembe venni.






