Építési telek kiválasztásának fontos szempontjai
Építési telek kiválasztása
Az építési telek kiválasztásakor sokkal komolyabb döntést kell meghoznunk, mint azt első ránézésre gondolnánk. Ekkor döntjük el, hol fogja családunk leélni az elkövetkezendő néhány évtizedet, vagy épp a teljes életét. Ezért alaposan illik körbejárni a témát. Cikkünkben a legfontosabb szempontokat vesézzük ki.
Megközelíthetőség
Feltétlenül vizsgáljuk meg, hogy milyen az útburkolat. Ez fontos, mert az új osztású telkeknél gyakran előfordul, hogy még nincs szilárd burkolat lerakva, így kénytelenek leszünk a földúton közlekedni. Talán napsütéses időben ez nem is annyira zavaró, de esőzés után előfordulhat, hogy csak gyalog tudjuk megközelíteni a telket. Érdeklődjük meg, mikorra tervezi az önkormányzat az adott út kikövezését, valamint a közelben lakók véleményét is kikérhetjük, ők biztosan tudják, mekkora a sár esős időben.
Fontos szempont, hogy milyen útvonalon tudunk majd eljutni a munkahelyünkre. Ha autóval járunk, és sokkal messzebb fekszik a telek, mint eddigi lakásunk, talán mondani sem kell, hogy nagyobb költséggel kell majd számolnunk a jövőben. Rosszabb a helyzet, ha eddig gyalog, vagy kerékpárral közelítettük meg munkahelyünket, de az új telek miatt kénytelenek leszünk bérletet váltani egy tömegközlekedési eszközre. A megközelíthetőség szempontjából szintén lényeges, hogy milyen távolságra vannak a telektől a fontosabb intézmények. Feltétlenül nézzünk utána, hogy milyen messze van az óvoda, az iskola, a posta, a bolt, az orvosi rendelő, valamint a gyógyszertár.
Szomszédok
Nagyon fontos szempont. Hiába építjük fel álmaink otthonát, ha a szomszédok nap mint nap megkeserítik életünket, nem fogunk sokáig örülni neki. Érdemes tehát jó alaposan megvizsgálni, ki mellé költözünk. Ez nem csak szimpátia kérdése. Még ha rendes embereknek is látszanak leendő szomszédaink, akkor sem árt kipuhatolni, hogy mivel foglalkoznak, vagy mivel töltik szabadidejüket, és az mekkora zajjal szokott járni.
Egy fiatal házaspárnak saját bőrén kellett megtapasztalnia, mivel jár, ha nem elég körültekintő az ember a telek megválasztásánál. Városból faluba költöztek, gondolván, hogy hamarosan születendő gyermeküknek jobb lesz a tiszta levegő és a nyugalom, mint a városi nyüzsgés. A kismama nem volt rest, szépen átcsöngetett a szomszédba, hogy egy kicsit összeismerkedjen leendő szomszédaival.
Nyugodt szívvel vásárolták meg az építési telket, amikor kiderült, hogy a szomszédságban kedves, jóravaló család él. Hősnőnk mindössze egyetlen "apróságot" felejtett el megkérdezni, méghozzá azt, hogy mivel foglalkoznak. Az építkezés megkezdésekor derült csak ki, hogy a szomszéd lakatos, és a ház melletti épület nem más, mint a műhelye. Gyönyörű kovácsoltvas kerítéseket készített, aminek következtében rengeteg megrendelésre tett szert. Ahhoz, hogy számos vásárlóját határidőre ki tudja szolgálni, sokszor hétvégén is kénytelen volt kalapálni, hegeszteni. A fiatal házaspár a nyugodt falusi élet helyett állandó zajt kapott. A lakatos nem tehetett róla, hőseink pedig nem tehettek ellene.
Más a helyzet akkor, ha új osztásra költözünk, ahol még nincsenek szomszédok. Ez esetben nem tudjuk megválogatni, ki fog mellénk költözni. Ha már az új osztásnál tartunk, mindenképp meg kell jegyezni, hogy ilyen helyre csak az költözzön, aki el tudja viselni, hogy ott bizony még évekig fog tartani az építkezés.
Közmű
Víz, gáz, és villany minden házba kell, de nem minden építési telek rendelkezik vele. Ezek a telkek általában kevesebbe kerülnek, és az eladó hajlamos elbagatellizálni a vásárló előtt a közmű jelentőségét.
- Itt megy el a telek előtt - szokták mondogatni, mintha bármi jelentősége lenne. Az, hogy valamelyik közmű "a telek előtt megy el", nem azt jelenti, hogy be van kötve. Mindig a telek tulajdonosának kell gondoskodnia a közművek bevezetéséről , tehát ha megvásároljuk az építési telket közmű nélkül, akkor a mi zsebünkre fog menni a játék.
- Már folyamatban van a bekötés. - próbálkoznak sokan, vagy azt mondják: - Majd én intézem.
Általában azonban mégsem intézi! Ha folyamatban is van, akkor is a telek tulajdonosa fogja fizetni a költségeket.
Talaj minősége
Mindenképp érdemes megtudni, hogy milyen a megvásárolni kívánt telek talajminősége. Ellenkező esetben könnyen előfordulhat, hogy már rögtön az építkezés elején a szívünkhöz kapunk, amikor a kivitelező közli, hogy a rossz minőségű talaj miatt mélyebb alapot kell ásni, vagy más építési eljárást kell választania (például a sávalap helyett lemezalap), és ez jelentősen meg fogja növelni az építkezés költségeit.
A talaj minőségének vizsgálata nem olcsó mulatság, de kifizetődő lehet. Ha azonban nincs pénzünk a vizsgálatra, annyit mindenképpen megtehetünk, hogy a környéken élőket kikérdezzük a talaj minőségéről, valamint a talajvíz szintjéről. Az emberek szeretnek panaszkodni, tehát ha valami gond van, tőlük biztosan megtudjuk.
Tartozás, szolgalmi jog
Egy építési telek sokféleképpen lehet terhelve. Az egyik ilyen a jelzálog. Fizetés előtt feltétlenül tájékozódjunk a telket érintő terhekről, valamint tudjuk meg, hogy valóban a tulajdonos próbálja-e eladni a telket. Banálisan hangzik, mégis nagyon sokan ráfáztak már ilyesmire az elmúlt években.
Szintén fontos, hogy megtudjuk, van-e szolgalmi jog a kiszemelt telken. Sokan azt sem tudják, mi lehet az, az eladók pedig előszeretettel hallgatják el a vásárló elől. Tegyük fel például, hogy az egyik telekszomszédnak úgynevezett átjárási szolgalmi joga van. Ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy megközelíthesse a saját telkét, át kell mennie a mi telkünkön, és mi sem az építkezés alatt, sem a beköltözés után nem akadályozhatjuk őt semmilyen formában ezen jogának gyakorlásában. Kellemetlen lehet, ha például nem tudunk nyugodtan napozni a saját kertünkben.
Ezzel átvettük a leggyakrabban előforduló helyzeteket, valamint azokat a lehetőségeket, amelyeket feltétlenül figyelembe kell vennünk, mielőtt pénzt adunk egy építési telekért. A fenti tanácsokat megszívlelve nem csak súlyos százezreket spórolhatunk a telek árán, de a későbbiek során is megóvjuk magunkat a felesleges pénzkiadástól és idegeskedéstől.






